Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel, Hazai Tamás
2021. szeptember 23.

Újrakezdés – csb 2021, 2. játékhét

Egy hét szünet után folytatódott a csapatbajnokság mindhárom osztályban. Fókuszunk szokás szerint az I/A, azonban olvashatók partik a többi osztályból is. Az első osztályban talán a szezon legnagyobb rangadóját játszották, hiszen évek óta ez a két csapat küzd a döntőkben többnyire: a Galim–GAMAX meccsről van szó, természetesen.

Kelen Károly
2021. szeptember 21.

A bridzs tehetetlensége

Ez nagyon egyszerű parti. A bridzsező egy pillantást vet Észak–Dél kártyáira, és látja, hogy szlem van benne. Második pillantásra már azt is látja, a 7 pikk terített, ha ül a pikk impassz, a kisszlem pedig minden probléma nélküli.
Fazakas Gergely
2021. szeptember 18.

Egy parti Nyárádi Gáborral

1990-ben, kezdőként, de már nem először vettem részt a IV. osztályú Mitchell bajnokságban. A tavalyról már jól ismert ellenfelek között egy új, fiatal házaspár is feltűnt – Nyárádi Ibolya és Gábor. Nemrég érkezve Erdélyből a legalsó osztályból indultak, és csak a IV. osztály szeszélyeivel magyarázható, hogy nem toronymagasan elsők lettek – valamelyik biztos továbbjutó helyen léptek osztályról osztályra feljebb. Amilyen könnyeden vették a játékot, olyan könnyű volt velük beszédbe is elegyedni – a beszélgetésből aztán barátság alakult. Gábor játszott többet, és Kováts Zernával az első osztály stabil top 10 párjává váltak. Az alábbi parti abból az időből való, amikor az I/A ötödik helyét is megszerezték. Az egyik nap Zerna nem ért rá, Gábor partnert keresett, aki nem játszik a keddi napokon. Rám esett a választása, mivel én – most nem részletezendő okokból – nem keddi játéknapokon voltam érdekelt.
Nyárádi család
2021. szeptember 15.

Nyárádi Gábor (1955–2021), nyugodj békében!

Kedves Sporttársak, mély fájdalommal tudatjuk, hogy Gábor 2021. szeptember 13-án, életének 67. évében, súlyos betegségben elhunyt.
Gulyás Dániel
2021. szeptember 8.

Újrakezdés – csb 2021, 1. játékhét

Végre, VÉGRE! Másfél év tétlenség, otthon ülés és számtalan online verseny után újra asztalhoz ülhettünk a bajnokságban, és ez bizony mindenkit nagy örömmel töltött el, jó volt látni a sok mosolygós arcot. Az első fordulón jól látszott, hogy már nem létezik (ha egyáltalán létezett…) az a tendencia, hogy az első meccs mindig kicsit csendesebb, hadd szokják a játékosok a versenyt, a miliőt. Nos, az I/A-ban erről szó sem volt, számtalan szlem parti borzolta a kedélyeket, és pörgette az IMP-ket. De jön parti az alsóbb diviziókból, az I/B-ből és a II. osztályból, sajnos nem rajtunk múlik, hogy a III. osztályról nem tudunk beszélni....

Kovács Gergely
2021. augusztus 29.

Sporttörténelmet írt a női válogatott, kijutott a világbajnokságra

Végül is sima lett. Az első fordulóban 14.00–6.00-ra kapott ki a női válogatottunk az oroszoktól az online megrendezett európai vb-kvalifikációs versenyen, ezzel 11. volt a húszcsapatos mezőnyben, azután már végig vb-t érő helyen állt a Hegedüs Orsolya, Lajos Hanka, Szűcs Villő, Tichy Eszter, Zalai Ágnes ötös. Milyen jó és felnőtt-vb-k tekintetében igencsak szokatlan, hogy nem úgy kell írni, hogy sokáig, majdnem végig vagy az utolsó pillanatig. Nem: végig, a legvégén is.

Kovács Gergely
2021. augusztus 28.

A világbajnokságért játszik ma két válogatottunk is

Korábban sosem sikerült kvalifikálnia magát magyar csapatnak a világbajnokságra, most a selejtező utolsó napja előtt a nyílt és a női válogatottunknak is remek esélye van kijutni.
Bozzai Bence, Fazakas Gergely
2021. augusztus 26.

Piaci körkép – Csapatbajnokság 2021

Várhatóan az utolsó bajnokság következik a két évtizede használt Böszörményi úti versenyteremben, a világjárvány miatt másfél év kihagyás után térünk vissza erre a pár hónapra a bázisra. A szeptember második hetében induló csapatbajnokságra megújult összeállításban áll ki az I/A-címvédő Visoft, a fiatalokból álló Bambinál azt ígérik, vérfarkasként vetik rá magukat a II. osztály mezőnyére, a SZTAKI-nál pedig elismerik, hogy nyomot hagyhatott a formájukon az elmúlt zaklatott időszak. Folyamatosan bővülő játékospiaci körkép az újraindulás előtt.
Kuttner György, Négyesi György
2021. augusztus 25.

Utószó: A nagy utazás – Különleges kalandjairól számol be a Kézirat

„Hogy mennyit beszélnek ezek a Kártyák! Persze mindegyik csak a saját nótáját fújja, a többiére nem nagyon figyel. Én akkor kerültem a képbe, amikor a Mester megszámozta a történeteiket. Addig külön-külön léteztek. Itt-ott elmondhatták ugyan a meséiket, de komolyra akkor fordult a dolog, amikor megszülettem én, a Kézirat. Először a lapok a nagy egójukkal tiltakoztak ellenem, de a Mester elmagyarázta, hogy a Pakli egyben tartására szolgál a Kártyatok, a mesékére pedig a Kézirat. Így lehet megőrizni, szállítani őket, különben szétszélednének szerte a világba.”
Talyigás Péter
2021. augusztus 25.

Európa-bajnokság helyett

Linkben gazdag (nem rövid) tájékoztató arról, ami ezekben a napokban a bridzsvilág legfontosabb eseménye. (Ha van időd, kattints mindenre, ami linknek néz ki… ). Ha nem érdekel más, csak három jó parti, tekerj a cikk végére.